Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái – Hangoskönyv

Barátaid, akik szeretik

Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái – Hangoskönyv

Az itt lefordított táblák története furcsának és hihetetlennek tűnhet a modern tudósok számára. Koruk lélegzetelállító: Krisztus előtt 36 000 évvel keletkeztek. Szerzőjük Thoth, egy atlantiszi pap-király, aki az ókori Egyiptomban kolóniát alapított miután az anyaország elsüllyedt.

Thoth körülbelül 16 000 éven keresztül vezette Egyiptom népét i. e. 50 000-től egészen i. e. 56 000-ig. Ez alatt az időszak alatt az ókori barbár nép, akiket Thoth és más atlantisziak vezettek, a civilizáció magas fokát érték el. Thoth halhatatlan volt, ami azt jelenti, hogy legyőzte a halált, és csak akkor távozott a világból, amikor ez szándékában állt, és még akkor sem a halál útján.

Amikor elérkezett az ideje, hogy Egyiptomot elhagyja, Thoth a Nagy Piramist az Amenti termeinek bejárata fölé emelte, és ebben helyezte el feljegyzéseit. Legmagasabb rangú emberei közül őröket jelölt ki ezeknek az őrzésére. Később ezek leszármazottjai lettek a piramis főpapjai, Thoth- ot pedig a bölcsesség Isteneként, a nagy “feljegyzőként” tisztelték mindazok, akik földről való távozása után születtek.

Későbbi korokban Thoth egója a smaragdtáblákon leírt módon újra emberi testet öltött. Ily módon háromszor inkarnálódott, utolsó inkarnációjában Hermész, “a háromszor születettként” ismerték. Ekkor hagyta hátra azt az írást, amelyet a modern okkultisták Tabula szmaragdina-ként ismernek.

Tracklista:

  1. Előszó a Smaragdtáblák magyarázatairól
  2. I. SMARAGDTÁBLA: Az Atlantiszi Thoth története – Doreal magyarázatai
  3. I. SMARAGDTÁBLA: Az Atlantiszi Thoth története – Doreal magyarázatai
  4. II. SMARAGDTABLA: Az Amenti Csarnok termei
  5. II. SMARAGDTABLA: Az Amenti Csarnok termei – Doreal magyarázatai
  6. III. SMARAGDTÁBLA: A bölcsesség kulcsa
  7. III. SMARAGDTÁBLA: A bölcsesség kulcsa – Doreal magyarázatai
  8. IV. SMARAGDTÁBLA: A Megszületett Tér
  9. IV. SMARAGDTÁBLA: A Megszületett Tér – Doreal magyarázatai
  10. V. SMARAGDTÁBLA: Unal lakója
  11. V. SMARAGDTÁBLA: Unal lakója – Doreal magyarázatai
  12. VI. SMARAGDTÁBLA: A mágia kulcsa
  13. VI. SMARAGDTÁBLA: A mágia kulcsa – Doreal magyarázatai
  14. VII. SMARAGDTÁBLA: A hét Úr
  15. VII. SMARAGDTÁBLA: A hét Úr – Doreal magyarázatai
  16. VIII. SMARAGDTÁBLA: A misztériumok kulcsa
  17. VIII. SMARAGDTÁBLA: A misztériumok kulcsa – Doreal magyarázatai
  18. IX. SMARAGDTÁBLA: A tértől való szabadulás kulcsa
  19. IX. SMARAGDTÁBLA: A tértől való szabadulás kulcsa – Doreal magyarázatai
  20. X. SMARAGDTÁBLA: Az idő kulcsa
  21. X. SMARAGDTÁBLA: Az idő kulcsa – Doreal magyarázatai
  22. XI. SMARAGDTÁBLA: A fent és a lent kulcsa
  23. XI. SMARAGDTÁBLA: A fent és a lent kulcsa – Doreal magyarázatai
  24. XII. SMARAGDTÁBLA: Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa
  25. XII. SMARAGDTÁBLA: Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa – Doreal magyarázatai
  26. XIII. SMARAGDTÁBLA: Élet és Halál kulcsai
  27. XIII. SMARAGDTÁBLA: Élet és Halál kulcsai – Doreal magyarázatai
  28. XIV. KIEGÉSZÍTŐ SMARAGDTÁBLA: A Jelképek
  29. XIV. KIEGÉSZÍTŐ SMARAGDTÁBLA: A Jelképek – Doreal magyarázatai
  30. XV. SMARAGDTÁBLA: Kiegészítő smaragdtábla – A Titkok Titka

Kiadó: Egység Média / Mandala Véda
Megjelenés éve: 2017

1999 Ft

Kategória: Címkék: ,
  • Leírás
  • Vélemények (0)
  • Barátaid, akik szeretik

Leírás

Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái  – Tracklista:

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái – Hangoskönyv” értékelése elsőként

https://www.facebook.com/egysegmedia